Fokozott óvatosságra hívjuk fel a figyelmet!

2020. október 30.

Az idei évben megtörtént eset, hogy egy, a kegyeletük leróvása során meggyújtott mécses kis híján komoly tűzesetet eredményezett a Debreceni Köztemető területén.

Szerencsére még időben észlelték kollégáink, hogy egy fa kopjafa teljes egészében izzik az azt benövő borostyán alatt, aminek a közvetlen közelében egy fenyő áll, mely a gyanta miatt könnyen lángra kaphat.
 
A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el a temetőlátogatók, a lángok pedig a temetőben a száraz avarra, vagy egy közelben lévő fára terjednek át.
 
Mindez megelőzhető azzal, hogy gyertya helyett tartóban lévő mécsest használunk, melyet stabil helyre teszünk, ahol nem gyulladhat meg semmi, nem hagyjuk felügyelet nélkül, és eloltjuk, amikor a sírtól távozunk. Megoldást jelenthetnek a LED mécsesek is, hiszen ezek a termékek eső- és szélállók, és biztosan nem okoznak temető tüzet.

Online ügyfélszolgálat

Ügyintézés tárgya
Visszajelzés módja