Tavaszi aktualitások 2017

2017. március 23.

Fontos tájékoztatások a Debreceni Köztemetőben.

Üzembehelyezésre került a Hamuszóró Kegyhely a Debreceni Köztemetőben

Tájékoztatjuk a temetőlátogatókat és a hozzátartozókat, hogy 2017. április 18-tól újra üzemel a Hamuszóró Kegyhely. A Hamuszóró Kegyhely a Nagyerdei Köztemető kiemelt övezetében található, ahol a hamvak szórására egy meghitt, parkosított környezetben kerül sor, így kegyeletteljesen vehetünk búcsút eltávozott szerettünktől. A Hamuszóró Kegyhelyre eltemetett elhunyt nevét, születési és halálozási évszámát a Kegyhely környezetében elhelyezett gránittábla örökre megőrzi. Hamuszórással és emléktábla véséssel kapcsolatos rendeléseiket a Köztemető I. kapuja mellett található ügyfélszolgálati irodáinkban egyeztetheti. Kollegáink a hét munkanapjain 8:00-tól 16:00-ig rendelkezésükre állnak.

Vízhálózat megnyitása

Tisztelt Temetőlátogatók!

A Debreceni Köztemetők területén az öntözővíz hálózat megnyitásra került.
Csőtörések esetében a köztemetőben a szakaszos hálózat megnyitás csak kis mértékben megoldott,
ezért szükséges meghibásodás esetén az egész temetőből kizárni a vizet.

Hamuszóró Kegyhely emléktábla vésés

Tájékoztatunk minden érintettet, hogy a Hamuszóró Kegyhely emléktábláinak húsvétra elkészülő név és évszám véséséhez, Társaságunk 2017. április 3-ig fogadta a megrendeléseket.

Nem változtak az Önkormányzat által meghatározott temetői díjtételek a 2017. évben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. év decemberében tárgyalta a 2017. évre alkalmazandó temetői díjakat. A képviselő testület Társaságunk javaslatát elfogadva, nem emelte a rendeletben rögzített díjak mértékét, azokat a 2016. évi árszinten megtartotta.

A Debreceni Köztemetőkre vonatkozó önkormányzati díjakról a Debreceni Köztemető üzemeltetés aloldalon talál információt!

Online ügyfélszolgálat

Ügyintézés tárgya
Visszajelzés módja